Mit fejlesztünk a szupervízió során?

A szupervízió nem csupán a munkahelyi elakadásainkban van segítségünkre, hanem több olyan készséget is fejleszt, amelynek pozitív hatása érzékelhető lesz mindennapjainkban, kapcsolatainkban. 

Mit kezdjünk az érzésekkel?

Szupervízióban gyakran lehet dolgunk a reziliencia fejlesztésével, s ez a fejlesztés része a szupervízióban zajló tanulási folyamatnak is. Vezetőknél már egyre jobban megjelenik az igény az érzelmi intelligencia fejlesztésére is, hiszen egyre többen felismerik, hogy a másik ember személyiségének mélyebb megismeréséhez a magas IQ mellé az EQ elengedhetetlen. És fordítva is: az EQ mellé nagyon fontos az IQ megléte – a szellem és a szív elbűvölése-, lévén a reziliencia fejlesztése kognitív szinten is történik. Gondoljunk csak az ok-okozati összefüggések felismerésére, elemzésére, az érzelmek megnevezésének képességére, magára az empátia neutrális folyamatára, ami a másik érzelmeinek felismerése és megnevezése nélkül nem megy, vagy a hibákból való tanulás során kialakuló megváltozott látásmódra és a tanulási folyamat eszköztárát is képező személyes hatékonyságra. 

Mennyi az EQ-d? 

Ezt a kérdést tette fel a Time magazin 1995-ben, majd gyorsan tisztázta, nem az IQ-ról és nem is egy kvóciensről van szó. A Daniel Goleman tollából megjelent könyv bestseller lett, sőt az Amerikai Nyelvjárási Társaság 1995-ben az EQ-t az év leghasznosabb új szavának választotta. A magas EQ-val rendelkezőknek több és minőségi baráti kapcsolata van, ritkábban érzik magányosnak magukat, kevésbé szoronganak, és egészséges önértékelésük van. Emellett jellemző, hogy magasabb a reziliencia szintjük, s jobb a megküzdési képességük. Azok, akik nehezen ismerik fel és kezelik érzelmeiket, stresszhelyzetekbenkönnyebben összeomlanak, ami gyakran agresszivitással és az önkontroll hiányával jár együtt –  szemben azokkal, akik tudatosabbak érzelmeik terén. Az EQ elősegítheti a külső környezeti hatásokkal való megküzdést. 

Mayer és Salovey nevéhez fűződik az egyik legelfogadottabb EQ-elmélet, mely szerint az EQ nem más, mint az érzelmek feldolgozásával kapcsolatos képességek összessége. Ez magába foglalja az érzelmek észlelését, kifejezését, megértését, kezelését, és azok irányításának képességét. A szerzőpáros egy négy komponensből álló modellt hozott létre: 

  1. érzelmek észlelése, értékelése és kifejezése: saját és mások érzelmi állapotának felismerése, az átélt érzelmek kifejezése, valamint az érzelmek felismerése más személyeken, különbséget téve a hiteles vagy megjátszott érzelmek között. 
  2. érzelmek felhasználásának képessége a kognitív folyamatok serkentésére: ez lehet emlékképek felidézése a megoldás érdekében vagy a kreativitás lendületbe hozására.
  3. érzelmek megértése, elemzése és az érzelmi tudás alkalmazása: belső folyamatok finom és részletgazdag verbális kifejezése, az érzelmeket kiváltó okok elemzése, értelmezése. 
  4. érzelmek szabályozásának képessége:saját érzelmeink szabályozása,valamint a másokra való hatásgyakorlás, amely segít a konfliktusok kezelésében. 

Beszélni nehéz 

Főként magunkról, a bennünk zajló lelki, érzelmi folyamatokról. Szupervízióban gyakran tapasztalom, hogy nehézségekbe ütközik az érzések és érzelmek megfogalmazása, beazonosítása. Rengeteg idő telik el azzal, amíg a kliens eljut oda, hogy végre kimondja, hogy hol érzékeli a szenvedésnyomást, azt hogy valójában milyen érzések kerítették hatalmába. A „rosszul vagyok/voltam” vagy „rossz volt” a leggyakoribb válasz, s amikor megnézzük, hogy mi van a rossz mögött a másik leggyakoribb válasz már a „nem tudom, rossz“. Így az ülések során az egyik cél az lehet, hogy az önreflektív működés megtanulása közben az érzelmek azonosítására is figyeljünk, megtanítsuk a klienseinket az érzelmek megfogalmazására. Az érzelmeknek és azok kimondásának – tapasztalataim szerint -,  döbbenetes ereje van. Más szóval, olyan mintha az összes emlékünket az érzésekben tárolnánk a testünk különböző részein. Ezért van az, hogy egy-egy emlék felidézésekor görcsölni kezd a gyomrunk, megjelenik a gombóc a torkunkban, vagy éppen zsibbadni kezd a kezünk. S amikor felismerjük a valódi érzelmet, és ki is mondjuk, akkor kapcsolatot teremtünk az akkor-ott és az itt-most síkok között és ezáltal megtaláljuk önmagunkat. Szupervíziós folyamatban nagy szerepe lehet pl. az érzelmek megnyilvánulásával kapcsolatos testi érzetek beazonosításának. A csoda akkor történik, amikor ezek a fájdalmak megengedődnek, teret kapnak, hogy végre teljes mivoltukban jelen lehessenek, ill. lecsendesedhessenek. Miután ez megtörtént, elvonulnak, s magukkal viszik az addigi kellemetlen – akár évtizedeken keresztül is fennálló-, tüneteiket. Beigazolódni látszik az a tézis, hogy „testünk nem felejt” (Bauer,2011).

Mi a reziliencia? 

A reziliencia egyfajta lelki rugalmas ellenállóképesség. A reziliens személyiség „képes az adott helyzetet átlag fölött felismerni, újraértelmezni. Jellemző rá, hogy a kudarcnak, a bukásnak jelentést, értelmet tud adni, és ezt a tudását használja is a továbblépéshez; tanul, fejlődik a hibái segítségével.“ (Szombathyné dr Nemes Éva: A reziliencia jelenség és a szupervízió) 

Ahogy Jung írja, bizonyos problémák megoldhatatlanok, így nem is tudjuk megoldani őket, csak túlnőni tudunk rajtuk: „bizonyos emberek egyszerűen túlnőnek egy problémán, amellyel mások teljesen kudarcot vallanak. További tapasztalatok után erről a ‹túlnövésről› -ahogy korábban neveztem- kiderült, hogy a tudatosság szintjének emelkedése. Nem oldódott meg önmagában logikusan, hanem elhalványult egy új és erősebb életirány hatására. Nem került be az elfojtás és a tudattalan szférájába, hanem csak más fényben tűnt föl, s így más is lett.“ (Jung, 2005)

Miért fontos a reziliencia fejlesztése?

A reziliens személyek nagyobb rugalmassággal és magabiztossággal néznek szembe az új kihívásokkal, gyorsabban regenerálódnak és tanulva a hibákból, visszaesésekből nagyobb sikereket tudnak elérni. Felismerik hol hibáztak, s az abból tanultakat a következő üzleti helyzetekben már alkalmazzák. Gyorsabban alkalmazkodnak a változó környezethez és a jövőre vonatkozóan határozott (személyes) vízióval rendelkeznek. Folyamatosan pásztázzák a környezetüket újabb, előre vivő kihívásokat keresve, melyekben megjelenik a közösségért való jó tevés igénye is. A reziliencia mára a vezetői eszköztár, a személyes egészségmegőrzés, a hitelesség és bizalom megteremtésének egyik alapvető eszköze lett. Az igazán sikeres és példaképnek tartott vezetők magas érzelmi intelligenciával rendelkeznek, munkatársaiknak folyamatos és pozitív visszajelzés adnak. Ők azok, akikhez jó odaülni, mert valami van körülöttük, ami vonzó, ami biztonságot nyújtó, amitől mellettük teljesnek érezhetjük magunkat. Ők azok, akik tanítanak, még akkor is, ha a betanítás, a mentorálás adott pontban időigényesebb, mintha azt maguk végeznék el. Ők azok, akik tudják, hogy a törődés, az odafigyelés, és erre alapozva a delegálás, és a munkatársak felé sugárzott bizalom többszörösen térül meg. Szívesen működnek együtt másokkal, s tisztán látják a vezetés és kezdeményezés fontosságát.